Egyre jobb és jobb, kötetről kötetre lopja be
magát a szívembe Bexi története. Az első két könyvet még
kissé fanyalogva fogadtam, de felívelő tendencia mutatkozik és
egyre szórakoztatóbb. Mint minden Leiner Laura sztoriban, így itt
is a mellékszereplők adják a fűszert a történethez, jelen
esetben Aszádék poénjai nélkül csak egy átlagos tiniregényt
olvasnánk. Ami kissé zavart, az a mondvacsinált konfliktus,
amelyről az egész kötet szólt, szerintem túl volt nagyolva a ki
sértődött meg kire szituáció. A vége pedig, pfff.
Fülszöveg:
Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű.
Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős
közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet
újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb
vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez
Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól
összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is,
vagy végleg széthull a társaságuk?
Értékelés:
Nos, igen, a vége valóban nagyon függőben maradt, de
Bexit ismerve biztosan a rosszabb verziót választja, mert imád
szenvedni. Ha mégsem, akkor meglepőt húz Leiner Laura, már csak
ezért is várom a következő kötetet, hogy bejön-e a számításom.
A jelenlegi könyv kimondottan tetszett, bár a Szent Johanna Gimik
szintjét nálam még nem érte el, de már második helyen áll az
LL-történetek sorában. Kissé túlzónak éreztem a sok vívódást
és hosszúra nyúlt Nagy Márk riportkönyvének a részlete is, de
csupán ezeket éreztem negatívumnak.
Beki: Szerintem
túlbonyolítja a dolgokat, túl sokat filózik.
Nagy Márk: Kezdi
megmutatni, hogy hús-vér ember lakik a celebben.
Ebben a részben jöttem rá, hogy Bexi egyre jobban
hasonlít Renihez (SZJG). Szeret szenvedni és hiába van kikiáltva
érett fiatalnak, valahogy mindig olyan maradi a felfogása. Hiába a
snapchat és az insta, ő megmaradt annak a kislánynak, aki otthon a
szobájába zárkózva gitározgat.
Nagy Márk egy öntelt, felfuvalkodott hólyag, sokáig
nem is értettem, miért kellene ennek a lánynak beleszeretnie. Most
viszont már elejtett egy-két olyan mondatot, megvillantott néhány
olyan mosolyt, amelyből kiderül, hogy ő is csak egy átlagos srác,
átlagos problémákkal.
Persze nem mehetünk el szó nélkül a mellékszereplők
mellett sem. Aszádék a kedvenceim (kinek nem?), egyre jobban bírom
Körtét (most sokat röhögtem a poénjain), a folyamatosan
káromkodó csellista lány, Daniella karaktere még kicsit
kiforratlan, de alakul ez, és a kellemes meglepetés Pablo, Evelin
pasija.
Pozitívum:
Egyre többet röhögök a poénokon. Kezdem megkedvelni a
karaktereket.
Negatívum:
Kicsit sok volt a gondolkodós, vívódós üresjárat.
Kedvcsináló
idézet:
„– Ezt miért most mondod? Miért két hónappal
később? Elkéstél vele, Márk. Baromira elkéstél – suttogtam
teljesen ledöbbenve.
- Hát, úgy tűnik, hogy neked már csak ilyen késős sztorijaid vannak… – mondta kelletlen mosollyal az arcán.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése